Megjelenés a Pannon Televízió műsorában
A Pannon Televízió műsorában Dallos László részletezte a Magyar Multi Program keretében nyert pályázathoz kapcsolódó építkezés és korszerűsítés körülményeit.
A PBKIK cikkében Dallos László tulajdonos-ügyvezető számol be a fejlesztésekről.
„Tavaly egy kamarai hírlevélből értesültem arról, hogy keresik a Magyar Multi Programba a növekedési potenciállal rendelkező cégeket, így beregisztráltam a programba.”
Elkezdődött az építkezés új épületegységünk megvalósításához.
Az építkezés jelenlegi szakaszában földmunkálatok zajlanak, mi viszont már most azt a rengeteg lehetőséget látjuk, amit lehetővé tesz majd számunkra az új tér.
A Z Elektronika története Dallos László beszámolója alapján
Büszkék vagyunk rá, hogy a Z Elektronika a dél-dunántúli térség legdinamikusabban fejlődő elektronikaipari vállalkozása.
Kiegyensúlyozott eredménnyel zártuk 2020-at
Az elmúlt év kemény próba elé állította a teljes gazdaságot és vele minket is. A nehézségek ellenére kitartottunk és sikerült kiegyensúlyozott eredménnyel zárunk az évet.
Új hullámforrasztóval fejlődik szolgáltatásunk.
Üzemünk új hullámforrasztóval gazdagodott, mely leváltotta kevésbé korszerű elődjét. A gépcsere indoka a fenntarthatóbb termelés felé irányuló törekvésünk.
Bemutatkozunk a Modern Gyárak Éjszakája programsorozatban
Az online rendezvény keretei között minden érdeklődő betekintést nyerhet üzemünk működésébe. A videó összefoglalja a legszámottevőbb innovációinkat.
Bemutatjuk az új épületegységünk látványterveit.
A 2021-ben átadásra kerülő objektum 3500 m2-re emeli üzemünk területét a jelenlegi 2000 m2-ről. Növekszik a gyártási terület, új raktártér, további irodák és szociális terek épülnek.